Vulcanus foglyai - 16. fejezet

  Bántó ürességérzés járta át Skylert. Célba értek ugyan, hihetetlen módon mind túlélték, fedél felett, biztonságban vannak, ugyanakkor valami mégsem hagyta nyugodni. Lehet, csak azért vélte így, meg elmondhatatlanul megviselt volt, de a női ösztönök sosem hazudnak. Úgy érezte, a fény alagút végén, amit fejvesztve kergettek hamis, és semmi oka nincs a megnyugvásra.

  Ismét arra kelt fel, hogy céltalanul bámulja a falat. Általában így kezdődtek a reggelei, egyszer csak tudatosult benne, hogy már ébren van és realizálta azt az utálatos, semmilyen színű falat maga előtt. A világítás tompa, a levegő állott, mintha megállt volna az idő odabent, teljesen egybefolyt minden. Nem volt nappal, nem volt éjszaka, persze tudták, mennyi az idő, de ez semmit nem jelentett abban a tömlöcben. Merthogy szebb szóval nemigen lehetett volna illetni. Elméletileg egy elkülönítő helységben kellett várnia a biztonság kedvéért, a gyakorlatban viszont nem egyedül volt ott és nem hagyhatta el, ergo zárka, ahol fogva tartották őket.

  Miután az összeomlott Freyát elvitték, Monroe pedig nem jutott át a kapun, ketten maradtak Creeddel. Az átvizsgálás után beterelték őket egy fertőtlenítőkamrába, ahol mindenüket le kellett vetniük. Telibe fújták őket valami undorító spray-jel, aztán pedig áporodott, rabruhára emlékeztető göncökbe bújva az említett elkülönítőbe hajtották őket. Szó szerint hajtották, mint az állatokat, esdekeltek az őket terelő robotok előtt. Olyan gyorsan történt az egész, ráadásul világukat sem tudták a kimerültségtől. Skyler csak utólag eszmélt rá, mennyire tiszteletlenül bántak velük, valóban úgy, ahogy a rabokkal szokás, már csak az kellett volna, hogy a hajukat lenyírják...

  Grace, az operációs rendszer közölte velük, hogy további utasításig itt kell tartózkodniuk, megfigyelés alatt. Biztonsági okokból, nehogy az átvilágítás és fertőtlenítés után mégis bejusson valami az állomásra. Ez a magyarázat már akkor sántított, nemhogy napok múlva...

  Legnagyobb ellenvetésükre, össze voltak zárva a pilótával. Miután beestek a helységbe, és bezárult mögöttük az ajtó, dühödten nyilallt beléjük a tudat; két ágy, egy vécé zuhannyal és egy tálcányi ízetlennek tűnő étel. Cella két főre. Creed azon nyomban dörömbölni és ordítozni kezdett, hogy saját szobát követel, de természetesen nem érkezett rá válasz. Skylernek nem volt akkor ereje ezzel foglalkozni, egyből bezuhant az ágyba és másodpercek alatt elaludt.

  Mindennap egy újabb tálca emelkedett ki a pultról, rajta ipari mellékterméknek tetsző kajával. A második napon a tálca alatti kis szekrényben egy-egy öltözet rabruha is feltűnt, világosszürke, avagy piszkosfehér, helyenként már rongyos. Creed, amellett, hogy egyáltalán nem szólt Skylerhez, úgy is tett, mintha ott sem lenne. Szemrebbenés nélkül vetette le a gatyáját, mire a nő elkapta a tekintetét. Ő az elkerített vécé helységbe vonult vissza átöltözni, bár a fertőtlenítőben is teljesen meztelenek voltak, de az olyan gyorsan  történt, hogy akkor fel sem tűnt neki. A pilóta becsületére váljon, hogy az ételnek kábé csak a felét ette meg, úgyhogy – nyilvánvalóan – tekintettel volt arra, hogy nincs egyedül.

   Az égvilágon semmit nem tudtak odabent csinálni. Feküdtek az ágyon, ültek a padlón, meredtek maguk elé. Egymáshoz nem szóltak, igazából egyikük sem akart volna. Egyedül a csend esett jól abban a lehetetlen helyzetben. Skyler olykor körbe-körbe járkált, míg Creed többször nekiállt edzeni. Fekvőtámaszt, felülést csinált, helyben futott, cellatársának viszont ehhez még ha lett is volna kedve, energiája egyszerűn nem akadt.

  Skyler nem volt az a csacsogós nő típus, de a harmadik nap közepéig bírta a csendkirályosdit. Már a második nap derekán kínozta az igény, hogy megszólaljon. Úgy érezte, egyszerűen nem bírja tovább, mert becsavarodik:

– Szerinted meddig leszünk még itt? – Hangja rekedt volt és gyenge. – Szerinted meddig leszünk még itt? – ismételte meg hangosabban, válasz nem érkezett. – Hahó, neked beszélek!
– Nekem meg nincs hozzád mondanivalóm! – ottlétük alatt először nézett a nőre. Fekete szemei villámokat szórtak.
– Egy egyszerű kérdést tettem fel...
– Nem tudom.
– Oké.

  Azonban ez természetesen nem volt elég, pánikszerű késztetést érzett rá, hogy beszéljen valakivel és hát jobb híján Creed-hez volt kénytelen szólni.

– Szerinted Freya jól van?
– Nem érdekel...
– Mi bajod van? – elégelte meg a modortalanságát.
– Szerintem elég egyértelmű! – förmedt rá a férfi. – Fogságban tartanak, ráadásul egy ilyen idióta picsával összezárva.
– Kösz bazmeg... Majd rögtön megsajnállak. Nekem sem jobb ám, egy kicsit sem!
– Csakhogy engem kurvára nem érdekel, hogy te hogy érzed magad!
– Oké, vettem... – fújtatott dühösen. – Amúgy szívesen, hogy megmentettem a tyúkszaros életed!
– Mi van? – nevetett fel ingerülten Creed. – Én mentettem meg a te tyúkszaros életed, te nyomorult ribanc! Az óvóhely vécéjében, rémlik? – A vállánál fogva meglökte.
– Jó, akkor maradjunk annyiban, hogy kvittek vagyunk...
– Mégis mit akarsz? Miért kezdted el ezt, mi? Azt akarod, hogy hajbókoljak, vagy bocsánatot kérjek valamiért? Vagy ápolgassam a lelkedet? Hát kurvára felejtsd el! Amikor átléptünk azon a rohadt átvizsgáló kapun, számomra megszűntél létezni! A többi kreténnel együtt. Elváltak útjaink, világos? Az, hogy összezártak csak egy marha kellemetlen fordulat, de nem jelent semmit! Nem vagyunk se barátok, se semmi egyéb! – fejezte be, hátat fordítva neki.

  Skyler belül tombolt, rohadtul feldühítette a férfi viselkedése. Ő semmi rosszat nem mondott, sőt, kifejezetten hálásnak kéne lennie annak a nyomorultnak, erre így nekiesik. Tényleg nem komplett... A nő nem tudta magát moderálni, legszívesebben pofán csapta volna, de csak egy fojtott odaszólást tudott elengedni;

– Hagynom kellett volna, hogy Monroe lelőjön a gépen. Amilyen egy senkiházi fasz vagy, talán még én is le tudtam volna tenni ezt a nyomorult gépet...

  Ez rossz ötlet volt. Creed agyát teljesen elöntötte a méreg, felpattant, és erőből behúzott Skylernek. Ököllel, ahogy a kocsmában szokás, a nő azonnal elterült.

– Be fogod azt a mocskos pofádat, mert legközelebb a nyelvedet tépem ki! Felfogtad, te riherongy? – morogta neki.

  Azonban ő nem volt az a fajta, akit könnyedén meg lehet félemlíteni. Szinte érezte, ahogy a vér fájdalmas erősséggel száguld az ereiben, egyre gyorsabb ritmusban. Idegei megfeszültek, mintha apró tűszúrások vibráltak volna szerte a testén. Felkelt, megragadta az ételmaradékos tálcát, és istenesen fejbe vágta vele Creedet. A fémtárgy fájdalmasan kongott a kezében, a férfi azonnal a sajgó fejét fogta, de csak egy másodpercig. Eltorzult vicsorral a nőre meredt, aki gyilkos szemekkel állta a tekintetét.

  Creed hörögve tolta a falnak Skylert, a nyakánál fogva, rámarkolva az állkapcsára. A nő kétszer még fejbe ütötte a tálcával, azonban a harmadik próbálkozásra kiesett a kezéből. Kapálózott, ütötte, rúgta, ahol érte. Végül úgy tudott kiszabadulni a szorításból, hogy hasba térdelte, amitől a pilóta összegörnyedt.

  Skyler nem először keveredik balhéba, és az sem volt idegen számára, hogy egy férfival verekszik össze. Fiatalkorában kifejezetten zűrös életet élt, volt, hogy majdnem minden hétévégén ellátta valakinek a baját. Persze ő is kapott rendesen, a környéken, ahol felnőtt ez nem volt szokatlan. Az igazi változást az jelentette, mikor a barátjával, későbbi férjével, Nolan-nel, egy szofisztikáltabb helyre költöztek. Bár vele is voltak tettlegességig fajuló vitáik, ahonnan egyébként a férfi ez irányú szexuális vonzalma is eredhetett.

  Tehát Skyler nem volt rest megvédeni magát és ellentámadást intézni. Míg a legtöbben az első pofon után meghunyászkodtak volna, addig őt a a másik megadásáig hajtotta a düh és az adrenalin. Miután sikerült Creedet lefejtenie magáról, a hátba vágta könyökkel, és erőből fellökte. A földön fekvő férfi oldalát kezdte rugdosni, mire az elkapta a lábát, így Skyler hátraesett. A pilóta rávetette magát, a földön birkóztak, ismét pofon ütötte a nőt, az megpróbált négykézláb elmászni, de nem tudott, mert Creed hátulról ránehézkedett. Megragadta a csuklóit és erőteljesen magához szorított a kapálózó cellatársát. Végül olyan szorosan fogta, hogy mozdulni sem bírt, csak a hörgő szuszogását hallotta. Skyler ekkor érzet először félelmet dulakodásuk alatt, egyszerűen az rémítette meg, hogy nem tudja, miért szorította így le.

  Aztán egyértelművég vált... Elengedte az egyik kezét és a bal mellét kezdte markolászni. Közben a másik alkarját Skyler nyakának szorította, épphogy levegőhöz jutott. Creed arca közvetlen az övé mögött volt. Benyúlt a rabruha alá, majd hamar az ágyéka felé csúszott a keze. Végül a másik csuklóját is elengedte, de karjával még mindig szorította a nőt. Ekkor talán lehetősége nyílt volna kiszabadulni, de nem bírt mozogni. Nem is az erős szorítás, mint inkább a mentális nyomás miatt. Zihált, úgy érezte, mintha fuldokolna. Egyszerűen tudatosult benne, hogy nem szabadulhat, fel sem merült benne, hogy próbálkozik.

  Majd  a pilóta hirtelenhátra rántotta őt a vállánál fogva, és ráncigálni kezdte a ruháját. Skyler levetette felsőtestéről a göncöt és megfordult, lábairól Creed húzta tovább. Nem nézett a szemébe, csak a testé bámulta, ugyanolyan elvadult tekintettel, mint amikor rátámadt. Kész, ennyi volt. Vesztett... Bár nem volt elég lélekjelenléte gondolkodni, de mélyen tudta, hogy a legjobb megadni magát, úgy hamarabb túl lesz rajta, hisz úgy is elkerülhetetlen.

  Ekkor váratlan dolog történt, Creed lökött egyet rajta, ismét megfordította, hogy neki háttal legyen. Vállait megragadta és magához szorította, miközben majdhogynem beleharapott a nyakába. A férfi a saját cipzárjával kezdett vesződni, majd mikor ez sikerült, előre lökte Skylert, aki egyfajta kutyapózba került így. Nem láthatta mivel dolga, így csak remélhette, hogyha még nagyméretű is, nem fogja erőből betolni.

  Szerencsére nem így történt. Volt annyi tisztelet benne, hogy határozottan, de lassan hatolt be, utána viszont nem finomkodott. Nem törődött vele mi jó Skylernek és mi nem. Gépiesen csinálta, a nő hason feküdt, a pilóta rajta, aki leginkább csak a melleit markolta, olykor fájdalmasan.

  Egyetlen egyszer esett szót köztük; mikor Skyler hangosan kezdett zihálni, egyfajta nyögdösést hallatva, Creed mély hangon leteremtette; Kussolj!

  Nem látott rá az órára, de igen hosszúnak élte meg az aktust. Legalább három orgazmusa volt, pedig általában egynél több nem jött össze. Lehet a bizarr helyzet vagy csak az ismeretlen, új partner izgatta fel, netán az eleve felfokozott, indulatos állapot hozta ki belőle, de be kellett magának ismernie; élvezi. Teljesen más volt, mint Nolan-nel és Aidennel, egyikük sem bánt vele ilyen keményen, lényegre törően, ugyanakkor hatékonyan. Lehet, hogy igazából erre vágyott mindig is? Hogy valaki szenvtelenül, önzőmódon módon csinálja vele?

  Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan abba is maradt. Egyszer csak kihúzta, nem érezte, hogy elment volna. Creed felpattant és elvonult az elkerített kis helységbe, ahol a vécé és a zuhany volt. Vizet engedett, miközben Skyler majdhogynem megsemmisülten feküdt a földön, pucéran.

  Amint a férfi otthagyta, Skylert elöntötték az érzések. Alapvetően nem egy érzelgőt típus, de a szex általában kihozza belőle, leginkább utána jön ez elő. Irdatlanul szégyellte magát. Életében először erőszakolják meg, ő meg képes volt élvezni? Mennyire beteg már? A pasi ráadásul totál zakkant, ki tudja, talán még képes lett volna megölni is őt.

  Összekuporodott, könnyek szöktek a szemébe. Sok érzés kavargott benne; düh, leginkább saját maga iránt, elkeseredettség, hogy kihasználták, sőt hagyta magát kihasználni. Amikor pedig a száguldó gondolatmenet végén a halott férje és szeretője jutottak eszébe, az egész átváltott egy sokkszerű megdöbbenésbe, mikor az ember csak azt tudja magától kérdezi; mit tettem?

  A zuhany napi kétszer kettő percig adott vizet, az első kör lejárt. Creed kilépett a fülkéből, Skyler mozdulni sem mert, nemhogy ránézni. Szeme sarkából látta, ahogy törölgeti magát, majd meztelenül befekszik az ágyba. Nem tudta, mitévő legyen, rettegett. Mire lehet még képes, mi van ha komolyabban bántja? Életében először érezte magát igazán kiszolgáltatottnak, az élete függ ennek a barbár állatnak a hangulatától. Ez egyszerre töltötte el félelemmel és izgalommal. Furcsán boldognak és feldobottnak is érezte magát, totál felkavarodott benne minden. Ilyen lehet az, mint amikor valaki egy iszonyatosan megterhelő, akadálypályás versenyen van túl, sajog mindene, négyszer megbánta, hogy elindult, de végre célba ért és megkönnyebbülhet.

  Összerezzent. Creed szólt hozzá szenvtelenül; menj! Skyler azonnal felugrott és ruháját markolva beszaladt a zuhanyzóba. Legalább fél órának hatott az a két perce, kényszeredetten mosta magát mindenhol, többször is. A fejében párszavas mondatok cikáztak; nem hiszem el. Hogy történhetett ez? Most ez komoly? Miért velem? – szokásos reakció, azt kivéve, hogy szexuálisan még mindig felindult volt, ami miatt borzasztóan dühös volt és szégyenlte magát.

  A saját karjába harapott kínjában és a fejét ütötte. Ki akart törölni mindent, az összes kavargó érzést, a tényt, hogy egyáltalán megtörtént.

  Közben elállt a víz. Ijesztő csend lett úrrá a helységen. Csak a saját vérének lüktetését hallotta a fülében. Még egy bő percet állt ott, mozdulatlan. Nem mert kimenni, tudta, hogy Creed odakint van. Nem akarta látni, nem akart még a tényre sem gondolni, hogy létezik. Komolyan, milyen lehetetlen egy helyzet már? Hiszen még a keresztnevét sem tudja! Lehet, vagy tíz évvel fiatalabb nála... Az egész annyira szörnyű és megalázó. De össze kellett magát szednie. A bujkálás csak a gyengeségét jelezné, nem szabad kimutatnia, hogy fél. Visszamenetelt tehát az ágyhoz, nem nézett rá Creed-re, de perifériából látta a barnás testet az ágyon elnyúlni.

   Visszavette a ruhát, és befeküdt a kényelmetlen ágyba. Creednek háttal, a falat bámulva, ahogyan reggel ébredt. Nem tudta, hogy mi a rosszabb, hogy még mindig össze van zárva azzal a rohadék disznóval, vagy az, hogy egyedül maradt a gondolataival. Akárhogy is kívánkozott rá, nem tudott elaludni, hogy kiürülhessen a feje, bár attól tartott, hogy csak még rosszabb lenne a helyzet, rémálmok formájában. Próbált megnyugodni, de nem igazán ment. A szíve zakatolt, hiába vett mély levegőket, nem segített.

  Azon kezdett el agyalni, hogy ő mit érezhet? Elégedett magával, vagy furdalja a lelkiismeret? Netán a következő rémtettét tervezgeti? Nem tudta, hogy féljen, vagy ne. Legszívesebben megkérdezte volna, hogy mégis mi van? Nem is kifejezetten azért, hogy saját érzéseit kibeszélje, hisz erre Creed amúgy sem vevő, csakhogy megtudja, mire számítson. Mindennap kétórakor megerőszakolja, vagy csak most az egyszer vesztette el a fejét? Ha újból hozzászólna, péppé verné...?

  A fejét kezdte szorongatni, egyszerűen túl sok volt ez így egyszerre. Komolyan, miért kellett ennek az egésznek egyáltalán megtörténnie? Rendkívül groteszk módon arra vágyott, bár Monroe-val került volna egy cellába, hisz ő azt ígérte, megvédi...